Ábel P.o.V.
Mindig imádtam az öcsémet. A
szüleink úgy döntöttek, hogy nem kellünk nekik, ezért jóformán én neveltem
fel…De valamiért ő mégis utált engem. Sosem értettem, hogy miért, de
ellenséges, agresszív volt velem. Akárhányszor próbáltam neki segíteni, a
megfelelő irányba terelni, ő mindig megmakacsolta magát és fenyegetőzött, hogy
elköltözik…vagy butaságokat fog csinálni. Nem gondoltam volna, hogy egyszer
tényleg megteszi…és hogy ennek én leszek az első áldozata…
Az
a nap is ugyanúgy indult, mint a többi…kiabálással és könyörgéssel. Szokásához
híven lázadt az iskola ellen…és ellenem is. Már nem igazán tudtam, hogyan vehetném
rá, hogy végre eljöjjön velem…
-Junsu-ya! Gyere, mennünk kell. Nem késhetünk el megint, mert akkor
kicsapnak.
-Nem érdekel.
-Ne csináld már!-megfogtam karját és elkezdetem az ajtó felé húzni.
-Engedj el!!-kirántotta csuklóját szorításomból és a földre taszított-
Nem unod még, hogy folyamatosan cseszegetsz?! Mert én már nagyon! Szóval
baromira boldog lennék, ha végre leszállnál rólam!!! –rám csapta az ajtót és
bezárkózott.
-Naa, öcsi, ne legyél ilyen!
-Nem érdekelsz, húzz innen!!
-De…
-Azt mondtam, hogy tűnj el!!! Ha nem akarod, hogy én lépjek le, akkor
most eltakarodsz!!
-Rendben, de ha hazajöttem, akkor még beszélünk erről.
-Ha…-túl halkan beszélt, így nem értettem pontosan.
-Elmentem. Szia! –tényleg szerettem volna, ha velem jön, de már
belefáradtam az állandó vitákba.
Az iskolában már meg sem lepődtek
azon, hogy csak én megyek be. Az igazgató többszöri figyelmezetésének ellenére
sem volt hajlandó megjelenni…nem tudtam mit tenni az ügy érdekében. Szinte
minden lehetséges taktikát bevetettem, de semmi nem hatott rá…
Mindig csak a léhűtő haverjaival
lógott…lányok után futkosott, rongált…nem egyszer a rendőrségről kellett
elhoznom…
Suli után rögtön hazamentem, de ő
nem volt sehol. Nem volt meglepő, de minden egyes alkalommal aggódtam
érte…akármennyire is nem akarta, hogy törődjek vele…
Este 11 előtt nem sokkal kaptam
egy hívást. Egy ismeretlen nő keresett, aki azt mondta, hogy sietnem kell az
egyik klubhoz, mert Junsu épp meg akarja erőszakolni a barátnőjét…
-Kérem, segítsen! A testvére épp megerőszakolja a barátnőmet!-
hallatszott a hangján, hogy nagyon ideges, szinte sírás közeli állapotban van…
-Mi?? Mégis hol van??
-Az Angels’ Hellben. Kérem, siessen!
-Azonnal ott vagyok.- felpattantam a biciklimre és alig negyed óra alatt
ott is voltam…
-Erre jöjjön…-mutatta az utat.
-Junsu, elég lesz, hagyd békén azt a szerencsétlen lányt!- rontottam be
a szobába.
-Junho, takarodj innen és szállj le végre rólam!!
-Nem megyek el, amíg nem jössz velem! –vállánál fogva szedtem őt le
szegény lányról.
-Szakadj már le rólam, a fenébe is!!
-Mit csinálsz, ha nem?? Most legyél nagyfiú!!
-Te akartad…-jó erős a jobb keze, az biztos…
Egy pillanatra eltántorodtam, de
aztán összeszedtem magam és felé indultam, de ekkor előrántott egy kést…
-Öcsi, tedd azt le és beszéljük meg normális emberek módjára!
-Nincs mit megbeszélnünk! Hagyj végre békén, hogy úgy élhessem az
életemet, ahogy ÉN szeretném.
-Ne csináld ezt! Mi rosszat tettem, hogy ilyen vagy velem?
-Megszülettél!!!
-De…-ez nagyon rosszul esett…nem akartam elhinni, hogy ennyire ellenem
van…
-Ha nem akarod, hogy valami nagyon nagy butaságot csináljak…-megragadta
a lányt, átkarolta a vállánál és az arcához közelítette a kést –…akkor most
azonnal menj el innen!
-Junsu, elég!!! –ahogy közelebb értem hozzájuk, egyből ellökte a lányt
és felém fordította a bicskát. Elkaptam a kezét és megpróbáltam kicsavarni
belőle az eszközt…Perceken keresztül csak rángattuk egymást ide-oda…Aztán…Megéreztem
testemben a hideg fémet…
-Jun…su…ya…-elterültem a földön és felé nyúltam… A sírás szélére
kerültem, de őt nem érdekelte…Odaguggolt mellém és…
-Megmondtam, nem? Hagyj békén vagy butaságot fogok csinálni…-mosolyogva
nézte végig, ahogy szép lassan minden erőm elhagy…-Viszlát, bátyus!
Alig pár másodperccel később már
ő is a földön feküdt, mert ügyetlen volt, és a késsel megsebezte magát. A
semmiből megjelent egy fura, vörös hajú nő és amilyen gyorsan jött, olyan
gyorsan is távozott…az öcsémmel együtt…
-Ne aggódj, te sem maradsz egyedül. Mivel halálod értelmetlen volt,
ezért kapsz egy új esélyt, hogy segítsd az élőket. –egy angyal jelent meg
előttem…
-Úgy tűnik, ez már tényleg a vég…
-Ez nem a vég, ez a kezdet…egy új létformád kezdete. Kim Junho, mostantól
az én csapatomba tartozó őrangyal vagy, kinek feladata az ártatlanok védelme,
és a lelkek Mennybe juttatása.
-Hogy mi??- meglepetten tapasztaltam, hogy a seb eltűnt a hasfalamról-
Ez hogy…hogy lehetséges?
-Az őrzőknek szükségük van rád.
-Valóban? De ki is vagy te?
-A nevem Hyori, és én is egy vagyok közülük, ahogy most már te is. Fogd
meg a kezem és gyere velem. Nem fogod megbánni.
Hyori P.o.V.
Mint
a legtöbb angyalnak, nekem is az volt a dolgom, hogy az ártatlanokat védjem.
Ahogy legtöbb társam, én is meghaltam, mielőtt ide kerültem volna…Az ősieket
leszámítva mindenkinek életét kellett vesztenie ahhoz, hogy az ”őrzők
seregéhez” csatlakozhasson.
Egy lehetséges áldozat életét már
régóta figyelemmel kísértem…Kitartó, türelmes és végig kedves maradt
testvérével, annak ellenére, hogy öccse maga volt a gonoszság. Mindig próbálta
őt jó útra terelni…sajnos sikertelenül. Ezért, mikor megláttam a nevét a
hamarosan elhalálozók között, akkor rögtön engedélyt kértem a vezetőségtől, had
hozzam őt is közénk, hiszen tökéletes lenne őrzőnek…
Nem sokkal a baleset után értem a
helyszínre, ahol már csak őt találtam meg. Épp időben érkeztem, mikor még volt
benne egy leheletnyi életerő…
-Ne aggódj, te sem maradsz egyedül. Mivel halálod értelmetlen volt,
ezért kapsz egy új esélyt, hogy segítsd az élőket.
-Úgy tűnik, ez már tényleg a vég…
-Ez nem a vég, ez a kezdet…egy új létformád kezdete. Kim Junho,
mostantól az én csapatomba tartozó őrangyal vagy, kinek feladata az ártatlanok
védelme, és a lelkek Mennybe juttatása.
-Hogy mi??
-Az őrzőknek szükségük van rád.
-Valóban? De ki is vagy te?
-A nevem Hyori, és én is egy vagyok közülük, ahogy most már te is. Fogd
meg a kezem és gyere velem. Nem fogod megbánni.- félve ugyan, de megfogta
kezem, így egyből magammal vittem a ”főhadiszállásunkra”.
-Ez…Mi ez a hely?
-A halandók úgy mondják, hogy Menny, de nekünk inkább csak bázis.
-Akkor én most…tényleg…
-Igen, mostantól angyal vagy.
Ábel P.o.V.
Hogyan
lehetséges az, hogy látok egy angyalt…és beszélek vele. Sőt mi több, én is az
lettem…egy tollas izé…Ha ez egy rossz álom, akkor szeretnék felébredni belőle,
mert ez nagyon nem tetszik!
Egy kisebb eligazítást követően
megkaptam a szükséges kellékeket…a szárnyaimat. Eleinte fura érzés volt, hogy
az a két valami kiáll a hátamból, de meglepően gyorsan megszoktam. 3 hónapon
keresztül csak segédként voltam jelen a bevetéseken…ritkán apróbb feladatokat
is kaptam. Aztán egy nap Hyori magához hívatott, mert mint kiderült, ő a
felettesemnek számított…
-Íme, ezen a papíron találod a pontos időt és koordinátákat. Ne késs!
-Ez lenne az első hivatalos küldetésem?
-Pontosan. Ha elrontod, akkor annak meglesznek a következményei.
-Értem, azonnal indulok is.
-Még valami. El ne feledd, hogy minél tovább vagy náluk…
-Annál kevesebb erőm lesz, míg végül halandóvá válok ismét. Tudom, már
számtalanszor elmondtad.
-Mióta tegeződünk?
-Nagyjából találkozásunk óta. Talán zavar?
-Nem, csak fura. Senki mással nem vagyok ilyen közvetlen.
-Ha gond, akkor változtathatunk rajta.
-Hagyjuk, jó ez így. Csak a többiek nehogy butaságokról kezdjenek el
sutyorogni.
-Ugyan miért tennék? Ha nem adunk rá indokot. Hiszen mi csak barátok
vagyunk…gondolom.
-Jól gondolod. Bár a munkatársak pontosabb kifejezés lenne…de a barátok
is megfelel. Viszont most menj, nehogy miattad haljon meg a lány!
-Isten ments!! –sietősen távoztam, hogy mihamarabb a helyszínre érjek.
Káin P.o.V.
Nagyon
gyorsan megszoktam az új környezetet és a társaságot. Nem hittem volna, de
tényleg élveztem az új ”életemet”…
-Na mi van, újoncka? Sikerült már beilleszkedned? –jött be a szobámba Ha
Neul…már amennyire annak lehetett nevezni…
-Nagyjából…bár azt hittem, egy kicsit többet fogsz velem foglalkozni, ha
már te hoztál ide.
-Csak nem törődés-hiányod van?
-Úgy is fogalmazhatunk…-közelebb léptem hozzá…
-Ugye tudod, hogy nem szoktam kisfiúkat megrontani.
-Egy, már nem vagyok kisfiú, kettő, rajtam ennél többet nem tudsz
rontani. –még egy lépéssel közelebb mentem hozzá…
-És azzal is tisztában vagy, hogy érzelmek nélkül csinálnánk.
-Persze, nem is számítottam másra. –épp csak pár centire voltam tőle.
-Ez esetben, üdv a poklok poklában!
Ha Neul P.o.V.
Ha
már ennyire bevállalós legényke, akkor biztosan nem fog nehezére esni kordában
tartania engem…bár ez elég kevésnek sikerült eddig…
Áthúztam az én lakrészembe, a
falnak löktem és az onnan kiálló négy karikához láncoltam négy végtagját…
-Na, ez így nem ér!
-Ha jól viselkedsz, talán elengedlek…talán.
-És így mégis mit vársz tőlem, mit tegyek?
-Tűrj, légy türelemmel! Ha sikerül, akkor…majd meglátod.
-De…
-Á-á, nincs apelláta! –jobb mutatóujjamat szájára helyeztem- Mint
felettesed, hallgatnod kell rám!
-Igenis, főnökasszony!
Megálltam vele szemben, füléhez
hajoltam és belenyaltam, mire ő hangosan felmordult…
-Halkabban, még a végén meghall valaki!
-Mégis hogy a fenében…
-Ssst! Nem megmondtam! –ajkaira tapadtam, miközben oldalát és hasát
simogattam.
-Mmm…
-Na látod, tudsz te csendes is lenni. Jó kisfiú. –végigsimítottam
arcélétől kiindulva egészen nadrágja széléig…
-Miért kínzol?
-Mert jól esik…pont annyira, mint neked, mikor végignézed valaki
halálát.
-Akkor egyhamar nem szabadulok, igaz?
-Nem valószínű…-füle tövétől kezdve apró csókokkal leptem be nyakát,
mellkasát. Egyre sűrűbben sóhajtozott, morgott…
-Legalább az egyik kezemet elengedhetnéd…így nem tudok semmit sem tenni.
-Nyugi, különben a szádat is bekötöm.
-De…te komolyan élvezed ezt a domina szerepet?
-Mondjuk…és tényleg fogd be!- egy kés segítségével levágtam róla a
felsőt és úgy kényeztettem tovább. Forró bőre égette ajkamat…kéjes lehelete
csiklandozta nyakamat…
-Csak egy kezemet…többet nem kérek, csak egy kezet…
-Tényleg azt akarod elérni, hogy bekössem a szádat is?! –súgtam fülébe,
miközben jobb kezemet éledező férfiasságára csúsztattam…-Hm, alakul, de még nem
az igazi…-huncutul elvigyorodtam, a gombot kibújtattam aprócska lyukából, a
zipzárt is lehúztam, majd benyúltam nadrágjába…
-Uhh…
-Mi van, nagyfiú? Talán tetszik?- még erősebben megmarkoltam.
-Az nem k-kifejezés…
-És még hol van a vége…-körmeimet végighúzva mellkasán csúsztam lejjebb,
majd a nadrágját is letoltam, ahogy haladtam lefelé…
Mikor elém tárult a meztelen
valóság, óvatosan végignyaltam hosszán, majd a számba vezettem férfiasságát…
-Áhh…finomabban!
-Mi van…látom, hogy te is élvezed…akkor?
-De…
-Na azért…-még párszor végighúztam kezem rajta, majd letoltam nadrágomat
és bugyimat is…
-T-te meg mire készülsz?
-Csak nem gondoltad, hogy egyedül neked lesz jó?!
Párszor hozzádörzsöltem alfelemet
ágyékához… Mikor mindkettőnket késznek éreztem, közelebb húztam a széket,
megtámaszkodtam a támlájában és egyik kezemmel segítettem kisebbik énjének…
-Hogy az a…!
-Nem megmondtam, hogy fogd be!!
Lassan mozogni kezdtem
előre-hátra, aztán egyre csak gyorsítottam a tempón…
-Ha így folytatod…
-Ssst!- a kilincs lefelé mozdult, a zár nyelve kattant…valaki majdnem
bejött. A korábban használt kést megfogtam, és egy jól irányzott mozdulattal az
ajtófélfába vágtam…ebből tudta az illető, hogy most ne zavarjon meg…
-Én…mindjárt…
-Nem…vagy…vele…egyedül…
Pár perccel később mindketten
eljutottunk a csúcsra…nagyokat lihegve dőltem a székre, miközben eltávolodtam
tőle és felöltöztem. -Ugye tudod, hogy nem vagy normális?
-Miért is?
-Mert démon vagy, könnyedén kiszabadulhattál volna a láncok fogságából.
-Eszembe se jutott…
-Észrevettem. De veheted úgy is, hogy hivatalosan is a csapat tagja
vagy.
-Mindenkit így üdvözöltél?
-Csak az olyan friss, tapasztalatlan husikat, mint te. Viszont vége a
gyereknapnak, több ilyenre nem lesz példa, ne is álmodj róla.
-De…
-Azért ne legyél nagyon szomorú, jól teljesítettél. Bye! –még egy utolsó
puszit adtam arcára, és kitessékeltem a szobámból.
Káin P.o.V.
Ez…ez…ő
képes volt velem szórakozni?? Pont velem?? Mégis kinek hisz engem? Sőt, kinek
hiszi magát?? Nem, ezt nem hagyom ennyiben! Még hogy vége a gyereknapnak? Csak
most kezdődik…
Mit sem törődve azzal, hogy az
előbb kiterelt a szobájából, felszakítva az ajtót berontottam hozzá. Épp
átöltözni akarhatott, mert csak egy szál fehérneműben állt a szekrény előtt…
-Ennyire nem kéne megkönnyítened a dolgom.
-Értem, hogy tetszik, amit látsz, de ne bízd el magad. Erősebb vagyok
nálad, hiszen régebb óta vagyok idelent.
-Biztos vagy ebben?- odaléptem elé és a falhoz löktem.
-Kicsi vagy te még ehhez. –könnyedén átfordított minket-Nem vagy még
elég erős, sokat kell gyakorolnod, hogy szembe szállhass velem.
-Khm…Xiah, küldetésed van. –lépett be a helyiségbe egy másik démon.
-Nyomás, öcsi!
-Kiről lenne szó? –kérdeztem a folyosón.
-Róla. –a kezembe nyomott egy képet…egy fiatal lány volt rajta- A neve
Kwon Seung Rin.
-Értem, azonnal indulok.
Gyorsan a helyszínre értem, ahol
megláttam a lányt. Idegesen ácsorgott a híd korlátjába épphogy kapaszkodva…
-Gyerünk, ugorj csak! –sugalltam neki halkan.
-D-de…f-félek…
-Tedd csak meg és többé semmitől sem kell félned.
Ábel P.o.V.
Alig
17 éves, és már végezni akar az életével…Vajon mi késztetheti erre? Családi
okok? Összetűzés a barátokkal? Fiúügyek?
Mikor a hídhoz értem, a lány már
fent állt a korláton kívül, ugrásra készen. Egy sötét alak is ücsörgött
mellette, akiről először csak azt tudtam megállapítani, hogy a Pokol embere…de
amint egy kicsit felém fordult…a történelem ismételné önmagát?!
