B.F.F. ♥

                Nemrég csúnyán összevesztem egy olyan személlyel, aki mindennél fontosabb nekem… a legjobb barátnőmmel. Nem akartam, hogy így alakuljon, de –ahogy az nálam sokszor megesik- ismét nem tudtam tartani a számat és nem épp úgy válaszoltam neki, ahogy kellett volna. Nem akartam én neki rosszat, csak… rajta csattant az ostor, mint már oly sokszor azelőtt is… de ez most más volt, mert pont egy nagyon fontos napon kaptunk össze. Ha tehetném, biztosan visszaforgatnám az idő hatalmas kerekét és inkább csendben maradnék, hogy ne bántsam meg… megint.

            Tisztában voltam azzal, hogy náluk sincs minden rendben, de önfejű módon többet akartam az idejéből, mint amennyit ő biztosítani tudott… Akárhányszor azt mondta, hogy most mennie kell, mindig gyerekesen kezdtem viselkedni… duzzogtam, hátha azzal itt tudom tartani, de nem ment. A szenvedés legmagasabb fokát elérve olyanokat produkáltam, amit normál ember valószínűleg soha nem tett volna meg… de én sosem voltam normál. Ő elfogadott így, ilyen idétlennek, szerencsétlennek, mint amilyen vagyok. Mindig megpróbálta kiszedni belőlem, hogy mi is a bajom, de nem akartam elmondani neki… mert úgy csak rosszabb lett volna. Így gyakran erőltetett mosollyal és boldogsággal beszéltem vele, hogy ne érezze még rosszabbul magát… miattam. Olyan barát akartam neki lenni, akire tényleg számíthat… olyan, akivel mindent megbeszélhet… de elrontottam… nagyon.

            Nem tudom, hogy ezek után még megbocsájt-e… de remélem. Ha kapok még egy esélyt, akkor megmutatom, hogy tudok jobb barátnő lenni, mint amilyen most vagyok. Megértőbb, türelmesebb, kevésbé akaratos és hisztis leszek.

Ha ténylegesen nem is ígértem meg, de ez a barátság örökre szól, és nem akarom, hogy ilyen apró, lényegtelen hülyeségek miatt legyen vége.

SZERETLEK CSAJSZI ÚGY, AHOGY VAGY! ♥