Cain&Abel part 3 (last)

Seung Rin P.o.V.

            Az életem sosem volt tökéletes. Sőt, sokkal inkább hasonlított a pokolra. Apámat nem ismertem, anyám alkoholista, a rabszolgahajcsár nagyszüleim nevelnek… és a fiú, akit kedvelek, észre sem vett, később pedig el is tűnt. Már többször is megfordult a fejemben a gondolat, hogy talán jobb lenne véget vetni ennek az egésznek… saját kezűleg. Annyiszor elhatároztam már, hogy megteszem, de sosem sikerült, mert valaki mindig megzavart. Ezért úgy döntöttem, hogy este titokban kiosonok a hídra és ott megteszem… leugrok.

Minden különösebb probléma nélkül kijutottam a folyóhoz, a korlátra is sikeresen felmásztam, de amint lenéztem, csak hatalmas sötétséget láttam… egy pillanatra inamba szállt minden bátorságom.

   - Gyerünk, ugorj csak! – egy idegen hang szólalt meg mellőlem.

   - D-de… f-félek…

   - Tedd csak meg és többé semmitől sem kell félned.

   - N-nem tudom megtenni… nem megy!

   - Hidd el, ha hallgatsz rám, egy sokkal jobb helyre viszlek, ahonnan bosszút állhatsz mindazokon, akik bántottak téged. Köztük lehetne az a bizonyos fiú is…

   - Honnan tudsz ilyen sokat rólam?

   - Ez a dolgom. Azért jöttem, hogy segítsek neked egy olyan világba bejutni, ahol senki és semmi nem szabja meg, hogy mikor, kivel és mit teszel. A magad ura vagy, nincsen felettesed… na jó, az talán akad, de könnyű vele kijönni.

   - M-mégis miért kéne hinnem neked? Egyáltalán ki vagy te?

   -A végzeted.

Káin P.o.V.

Gyorsan a helyszínre értem, ahol megláttam a lányt. Idegesen ácsorgott a híd korlátjába épphogy kapaszkodva…

   - Gyerünk, ugorj csak! – sugalltam neki halkan.

   - D-de… f-félek…

   - Tedd csak meg és többé semmitől sem kell félned.

   - N-nem tudom megtenni… nem megy!

   - Hidd el, ha hallgatsz rám, egy sokkal jobb helyre viszlek, ahonnan bosszút állhatsz mindazokon, akik bántottak téged. Köztük lehetne az a bizonyos fiú is…

   - Honnan tudsz ilyen sokat rólam?

   - Ez a dolgom. Azért jöttem, hogy segítsek neked egy olyan világba bejutni, ahol senki és semmi nem szabja meg, hogy mikor, kivel és mit teszel. A magad ura vagy, nincsen felettesed… na jó, az talán akad, de könnyű vele kijönni.

   - M-mégis miért kéne hinnem neked? Egyáltalán ki vagy te?

   - A végzeted. – a vállára tettem a kezem.

   - Én a helyedben nem tenném… - egy meglepően ismerős hangot hallottam meg a hátam mögül.

   - Nocsak, hát így találkozunk ismét… bátyus.

   - Hagyd békén a lányt, amíg szépen mondom.

   - Azt hittem, meghaltál.

   - Ne tereld a témát, gyere el mellőle.

   - Miért kéne hallgatnom rád?

   - Mert még mindig a bátyád vagyok, és mert egy felsőbb hatalom utasítása.

   - Mit érdekel engem a te felsőbb hatalmad? – leugrottam a korlátról és felé fordultam - Megvan a saját főnököm… én magam vagyok az. Nem pattog körülöttem holmi szakállas muksó meg a madárkái, csak dögös csajok és igazi férfiak, akikhez ti kis szárnyas izék fel sem érhettek.

   - Látom, a szád még mindig olyan nagy, mint régen. Viszont, ha jól látom, akkor neked is van szárnyad, ezért óvatosabban is nyilatkozhatnál, nem gondolod?

   - Te is ugyanolyan idegesítő vagy, mint akkor. Nem változtál semmit… De most ha megbocsájtasz, van egy kis dolgom.

   - Ahogyan nekem is…

Ábel P.o.V.

Mikor a hídhoz értem, a lány már fent állt a korláton kívül, ugrásra készen. Egy sötét alak is ücsörgött mellette, akiről először csak azt tudtam megállapítani, hogy a Pokol embere… de amint egy kicsit felém fordult… a történelem ismételné önmagát?!

Még jó, hogy időben ideértem, hiszen pont a kezdőlökést készült megadni a lánynak…

   - Én a helyedben nem tenném… - karjaimat összefontam mellkasom előtt.

   - Nocsak, hát így találkozunk ismét… bátyus.

   - Hagyd békén a lányt, amíg szépen mondom.

   - Azt hittem, meghaltál.

   - Ne tereld a témát, gyere el mellőle.

   - Miért kéne hallgatnom rád?

   - Mert még mindig a bátyád vagyok, és mert egy felsőbb hatalom utasítása.

   - Mit érdekel engem a te felsőbb hatalmad? – ahogy rám nézett, egyből láttam rajta, hogy nem változott semmit… a tekintete pontosan olyan, mint amikor mellettem guggolt azon az estén… - Megvan a saját főnököm… én magam vagyok az. Nem pattog körülöttem holmi szakállas muksó meg a madárkái, csak dögös csajok és igazi férfiak, akikhez ti kis szárnyas izék fel sem érhettek.

   - Látom, a szád még mindig olyan nagy, mint régen. Viszont, ha jól látom, akkor neked is van szárnyad, ezért óvatosabban is nyilatkozhatnál, nem gondolod?

   - Te is ugyanolyan idegesítő vagy, mint akkor. Nem változtál semmit… De most ha megbocsájtasz, van egy kis dolgom.

   - Ahogyan nekem is… - a lány mellett léptem és megfogtam a csuklóját. – Ha most velem jössz, akkor segítek neked. Nem kell butaságot csinálnod. Kérlek!

   - Miért nem hagyják az embert nyugodtan meghalni? Kik vagytok, és miért nem hagytok békén?

   - Azért jöttem, hogy segítsek neked. Értelmetlen lenne a halálod ilyen fiatalon.

   - Én pedig pontosan azért vagyok itt, hogy közreműködésemmel könnyebben átjuss a másvilágra.

   - Szóval, ha jól értem, akkor az egyikőtök megmentene, a másik pedig megölne. Igaz?

   - Nem fogom hagyni, hogy meggyilkoljon! Meg tudlak védeni, hiszen ez egy őrangyal dolga.

   - Mi, őrangyal?? Azok nem is léteznek!

   - Ahogy démonok se, ugye? Pedig itt áll egy előtted, teljes életnagyságban.

   - Ne is foglakozz vele, inkább add a másik kezed és gyere le a korlátról. Nagyot esnél innen…

   - Tudom, és az a célom!

   - Nem az elmenekülés a legjobb módja a problémák megoldásának. Ha lemászol onnan, akkor ígérem, hogy segítek neked helyrehozni a dolgokat.

   - Miért kéne bíznom benned? Hiszen csak alig… 10-15 perce ismerlek. Bár ez is elég erős túlzás. Ráadásul olyan dologban próbálsz megakadályozni, amiben nem kéne…

   - Látod bátyus, ez már egy veszett ügy. A kislány velem jön.

   - Nem megyek én senkivel!

   - Kisasszony, mire készül? – váratlanul felbukkant egy férfi és közeledni kezdett felénk.

   - Azt hiszem öcsi, itt az ideje lelépned. Még nem jött el a te időd. – elléptem tőlük és pár csapással eltűntem.

   - De a tiéd sem!

Káin P.o.V.

   - Látod bátyus, ez már egy veszett ügy. A kislány velem jön.

   - Nem megyek én senkivel!

   - Kisasszony, mire készül? – váratlanul felbukkant egy férfi és közeledni kezdett felénk.

   - Azt hiszem öcsi, itt az ideje lelépned. Még nem jött el a te időd. – elléptem tőlük és pár csapással eltűntem.

   - De a tiéd sem! – utána kiáltottam, bár tudtam, hogy úgysem hallja… Mivel a férfi egyre közelebb jött, így én is szedtem a sátorfámat és eltűntem onnan.

A Pokolban természetesen nem maradt szó nélkül az, hogy nem sikerült a küldetésem. Ha Neul egyből megtalált és letámadott a kérdéseivel…

   - Mégis mi a fenét csináltál, mi??

   - Én…

   - Hogy a… hogy tudtál egy ilyen remek lehetőséget elhalasztani??

   - Esetleg ha hagynál szóhoz jutni…

   - 1 perced van, mielőtt kicsinállak!

   - Remek… Szóval, megjelent a bátyám.

   - És? Miatta nem tudtad azt a gyenge kislányt elintézni?

   - Az őrangyala…

   - Ezerszer erősebbek vagyunk azoknál a nyamvadt kis madárkáknál! Tudod te, hogy mit kockáztattam azzal, hogy téged ide hoztalak? Még egy ilyen baklövés és mindkettőnket megölnek!

   - Oké, bocsi… - közelebb léptem hozzá, átkaroltam derekát és magamhoz húztam. – Kárpótolhatlak valahogy?

   - Igen, intézd el a csajt! Addig nem akarlak látni, amíg nem hozod elém a lelkét! Értve vagyok??

   - Világos, mint a nap… - duzzogva mentem át a szobámba.

Hónapokon keresztül folyamatosan követtem a lányt, hogy minél jobban kiismerjem, és ebből következően minél egyszerűbben át tudjam csábítani az alvilágba. Természetesen nem én voltam az egyetlen, Junho ugyanúgy a nyomában volt… Vajon ő is megtudta azt, amit én?

Ábel P.o.V.

            Alig akartam hinni a szememnek, mikor egyik „felderítésem” alkalmával megláttam azt a rengeteg képet. Hirtelen azt se tudtam, hogy mihez kezdjek… „Miért pont én? Nem volt más?” – a gondolatok folyamatosan ott motoszkáltak a fejemben. Aztán eszembe jutott, hogy ez még jól is jöhet, hiszen ha én kérném tőle, akkor talán felhagyna azzal az ötletével, hogy öngyilkos legyen…

Nagyjából egy fél évvel később már úgy tűnt, hogy stabilizálódik a helyzet, mert talált magának valakit, aki törődik vele… de tévedtem. Junsu manipulációjának köszönhetően a lány összejött egy másik áldozattal aki, mint kiderült egy többszörösen visszaeső bűnöző. Seung Rin mit sem sejtve erről ment bele a kapcsolatba… Itt jött el az én időm.

            Tudtam ugyan, hogy ha túl sokáig vagyok az emberek világában, akkor minden egyes nappal gyengülök, de ezt a kockázatot vállalnom kellett, hogy őrangyalként sikeresen megvédhessem őt. Összeszedtem a gondolataimat, és a kávézóban - ahol dolgozik - vártam rá…

   - Jó napot! Mit hozhatok? – nem nézett rám, csak felém nyújtotta az itallapot.

   - Egy latte macchiato-t szeretnék kérni, köszönöm.

   - Azonnal hoz… - ahogy rám pillantott, egyből kikerekedtek szemei és percekig meg sem tudott szólalni. – Azonnal hozom. - gyorsan visszament a pult mögé és ott kezdett pakolászni. Nem sokkal később valóban hozta is a rendelést… - Parancsoljon! – letette elém az asztalra és ismét elindult a pulthoz.

   - Várj! Bocsi, hogy megzavarlak a munkában, de nem találkoztunk mi már valahol?

   - N-nem hiszem…

   - Biztos? Pedig nagyon ismerősnek tűnsz nekem. Véletlenül nem abba az iskolába jártál, ami az enyém mellett volt?

   - Nem tartom valószínűnek. Most mennem kell, további szép napot!

Hát, nem pont úgy sült el az első találkozás, mint gondoltam, de nem rosszabb is lehetett volna. Gyorsan megittam a kávét, az asztalra raktam a pénzt és távoztam.

Pár nappal később ismét bementem hozzá, de most este. Épp zárás előtt nem sokkal értem oda, mikor már a barátja is ott volt…

   - Jó estét!

   - Oh… megint ön az. Elnézést, de mindjárt zárunk.

   - Semmi gond, csak egy tejeskávét kérnék elvitelre, ha nem probléma.

   - Dehogy, jöjjön csak, azonnal elkészítem.

   - Köszönöm.

Pár perccel később meg is kaptam az italt. Ismét megköszöntem és egy meghajlást követően elhagytam a kávézót. Viszont nem mentem messzire, mert tudtam, hogy hamarosan Junsu is fel fog bukkanni… egy új haláleset miatt.

Káin P.o.V.

            Hála annak, hogy Ha Neultől megkaptam a hegyi beszédet, majdnem elkéstem… épp az utolsó pillanatban érkeztem meg.

   - Nocsak, Öcsi! Máskor mindig pontos vagy, most mi történt? Forgalmi dugó az elkárhozott lelkek sztrádáján?

   - Fogd be, mert egyesével tépem ki a tollaidat!

   - De morcos valaki… Bár, nem te vagy az egyetlen. Komolyan egy ilyennel hoztad össze, csak azért, hogy megkaparintsd?

   - Közöd?

   - Nagyon is van, mert a védencem.

   - Ha jól végezted volna a „munkád”, akkor nem tudta volna az én emberem megkörnyékezni.

   - Ch… nagyon is jól csinálom, mert még mindig az élők közt van, a kis cseled ellenére is.

   - De már nem sokáig…

   - Te meg miről beszélsz?

   - Majd meglátod. Remélem, popcornt hoztál, mert olyan lesz, mintha moziban lennénk. – leültem mellé a tetőre és onnan figyeltem tovább az eseményeket…

   - Te mocskos szemétláda! Azt mondtad, hogy soha nem tudnál megcsalni és én bíztam benned!

   - Ez az, kezdődik! – szinte tűkön ülve vártam, hogy mikor sül el a fegyver.

   - Tudtad nagyon jól, hogy kivel van dolgod, te mégis belementél!

   - Mert azt hittem, hogy tisztességes ember vagy, nem holmi lecsúszott bűnöző!

   - Nos, tévedni emberi dolog, nem hibáztatlak érte.

   - Ott rohadj meg, ahol vagy!! A legjobb az lenne, ha a börtönben tennéd!

   - Mit mondtál…?

   - Azt, hogy remélem, minél hamarabb lecsuknak, és soha többé nem jöhetsz ki a celládból, te utolsó senkiházi!

   - Nem mered még egyszer…!

   - A dutyiban rohadj meg, te kis…

   - Fogd be!

Seung Rin P.o.V.

            Aznap, mikor újra láttam Őt, nem akartam hinni a szememnek. Miért pont most jött vissza? Már majdnem elfelejtettem őt, erre tessék…! Csak úgy felbukkan a semmiből, és felbolygatja a nyugodtnak hitt mindennapjaimat. Volt egy barátom, akit teljes szívem szerettem, megnyíltam neki úgy, mint előtte senki másnak… ő rángatott ki a depressziómból, de… Junho megjelenése rendesen felkavarta bennem a régi érzéseket. Nem mondom, hogy nem próbáltam volna meg Junhoval, ha azt mondja, hogy „Itt vagyok, járjunk.”, mert akkoriban hozzá talán még jobban is vonzódtam, mint a mostani pasimhoz, de hűséges akartam maradni… aztán minden egy csapásra megváltozott. A kapcsolatunk elhidegült, egyre kevesebbet foglalkozott velem… és az okát is hamar megtudtam. Egy másik nő volt a dologban. Tényleg szép volt, hosszú vörös haj, formás alak… pont az én ellentétem. Eleinte mindent megtettem, hogy valahogy visszahódítsam, de végül feladtam… a régi sebek ismét felszakadtak és bosszút akartam… véres bosszút. Még szerencse, hogy mindig hord magánál fegyvert…

      - Te mocskos szemétláda! Azt mondtad, hogy soha nem tudnál megcsalni és én bíztam benned!

   - Tudtad nagyon jól, hogy kivel van dolgod, te mégis belementél!

   - Mert azt hittem, hogy tisztességes ember vagy, nem holmi lecsúszott bűnöző!

   - Nos, tévedni emberi dolog, nem hibáztatlak érte.

   - Ott rohadj meg, ahol vagy!! A legjobb az lenne, ha a börtönben tennéd!

   - Mit mondtál…?

   - Azt, hogy remélem, minél hamarabb lecsuknak, és soha többé nem jöhetsz ki a celládból, te utolsó senkiházi!

   - Nem mered még egyszer…!

   - A dutyiban rohadj meg, te kis…

   - Fogd be! – ahogy vártam, zakója alól előrántotta a pisztolyt és rám szegezte.

   - Azt hiszed, hogy megijedek tőled? Akkor nagyon tévedsz, inkább szívességet teszel azzal, ha megölsz! Végre nem kell elviselnem az összes kétszínű embert, akik mind a barátaimnak vallják magukat, közben pedig tesznek magasról a fejemre! Tudod te, hogy mielőtt találkoztunk, hányszor próbáltam meg önként kioltani életem aprócska lángját? Gőzöd sincs róla, mert sosem érdekeltelek igazán!! Csak azt akartad tőlem, hogy lefeküdjek veled, de mivel ez nem teljesült, ezért más ágyában kötöttél ki! Tudod mit, végezz velem, aztán rohadj is meg ott, azzal a szukával!

   - Befejezted végre a hisztidet? Kezd uncsi lenni… - leült az egyik székre és a fegyvert a mellette lévő asztalra tette.

   - Igazából nem… - közelebb léptem hozzá és levettem a munkaköpenyem. Alatta egy dögös fekete fűzős szerelés volt, direkt erre az alkalomra tartogattam… hogy lássa, mit veszít a vaksága miatt. Lassan haladtam tovább felé, aztán pár lépésnyire megálltam. – Tudod, én tényleg szerettelek, de ha neked nem jó az, amit én tudtam volna nyújtani, ha még vársz egy kicsit, akkor mehetsz, nem tartalak vissza.

   - Még meggondolhatom magam?  - sunyin elvigyorodott és csípőmnél fogva magához rántott. – Nagyon jól áll neked ez a ruha.

   - Tudod, hogy mi áll még nagyon jól? Hát ez! – hirtelen a pisztolyért nyúltam és a fejének szegeztem – Na ez még jobban áll.

   - Tedd azt le, nem neked való!

   - Azt teszek, amit csak akarok. Azt hiszed, nem volt még a kezemben egy sem? Akkor ismételten tévedsz!

   - Seung Rin…!

   - Igen? Csak nem szeretnéd megosztani velem az utolsó kívánságodat?

   - Nem játék, tedd le!!

   - Szóval nem játék… Mert én talán az voltam?? Egy hülye kis liba, aki életében talán először megbízott valakiben, de ez a valaki darabokra törte őt egy szempillantás alatt! Mégis mit képzelsz, hogy így képes leszek megkönyörülni rajtad?? Nem, soha!! Ha kell, magammal is végzek, hogy utána a pokol legsötétebb bugyraiban újra és újra megküzdhessek veled, de nem fogom megbocsájtani, hogy tönkre tettél… megint! – a mellkasához nyomtam a fegyvert és meghúztam a ravaszt…

   - Kislány, üdv a pokolban! – egy sötét hajú alak termett hirtelen mellettem.

   - Már megint te?

   - Most velem kell jönnöd.

   - Mi? Dehogy kell!

   - Pedig most magammal viszlek! – megragadta a karomat és egy pillanat alatt eltűntünk… örökre eltűntem az élők sorából…

Káin P.o.V.

            Amint meghallottam a bűvös hangot, egyből örömmel nyugtáztam, hogy a lány immár az enyém. Nevetve fordultam bátyám felé…

   - Köszönöm az asszisztálást, bátyus.

   - Ezzel még nincs vége…!

   - Azt te csak hiszed. Seung Rin végleg az enyém. Nem dobnak ki a Pokolból, Ha Neul… nos igen, vele is lesz még egy-két elintézni valóm… de ez neked úgysem lényeges.

   - Ezt a kört lehet, hogy megnyerted, de a következőt nem fogod. Erről biztosíthatlak!

   - Már alig várom. De ha most megbocsájtasz, vár rám pár lélek, aki át kell vinnem. Viszlát! – meg sem vártam, hogy reagáljon, azonnal bementem a kávézóba és a lány mellé álltam…

   - Kislány, üdv a pokolban!

   - Már megint te?

   - Most velem kell jönnöd.

   - Mi? Dehogy kell!

   - Pedig most magammal viszlek! – levittem a Pokolba, ahonnan soha többé nem jöhet majd vissza… örökre velünk marad… ÖRÖKRE!