2 hónap...

     -Nem hiszem el, hogy elment…Miért ilyen hamar?…Miért pont ő?…-morfondírozott a fiú könnyeivel küszködve…

            Az egész 2 hónappal ezelőtt egy szöuli kórházban kezdődött...Sunny, legalábbis ahogy a barátai hívták, 17 éves koráig élte a tinédzserek megszokott életét. Keményen tanult, hogy egy neves egyetem diákja lehessen a későbbiekben…Ám 17. születésnapját követően egyre többször lett rosszul, nagyon gyakran eszméletét is vesztette…Anyja először úgy vélte, hogy csak a hormonok miatt ilyen, de tévedett…Mikor a tünetek egyre komolyabbak lettek, elvitte kivizsgálásra, ahol megállapították, hogy Sunny rákos. Végső stádiumban van, így legjobb esetben is két hónapja van csak hátra…E naptól kezdve anyja még a széltől is óvta lányát, hiszen nem akarta, hogy idő előtt távozzon. A kezeléseket azonnal elkezdték, hátha még tudnak segíteni rajta, vagy legalább kitolni az időkorlátot… Ám ezek a kúrák teljes mértékben kikészítették szervezetét. Legszembetűnőbb példa erre haja kihullása volt…

Sunny jóformán beköltözött a kórházba. Vágyait és álmait feladni kényszerült…A zene és a tánc volt a mindene, híres művész szeretett volna lenni, de mindez gyermeteg álmodozásnak tűnt számára.

       -Szeretnél egy kicsit kimenni a kertbe? -kérdezte az egyik nővérke.

       -Inkább nem, jobb nekem idebent…-mondta egy erőltetett mosoly kíséretében Sunny.

Alighogy az ápoló kiment, egy ismeretlen srác rontott be a kórterembe, ahol a lány egyedül ücsörgött. Mikor meglátta a fiút, ijedtében majdnem felsikított, de ő közelebb lépett és befogta a beteg száját.

       -Mmm…-nyöszörgött a lány miközben teljesen elpirult.

       -Psszt! Ha csöndben maradsz, akkor elengedlek. Sunny bólintott.

       -Ki vagy és mit keresel itt? Menekülsz valaki elől?

       -Csak pár percre vagyok itt, utána nem látsz többet, ezt garantálom. Óvatosan kilesett az ajtón, majd eltűnt…

       „Ez meg ki volt??Ki elől bújhatott el??”-gondolkozott a lány, míg anyja meg nem érkezett.

Úgy tűnt, a különböző kezelések pozitív hatást tudtak kifejteni, így Sunnyt egy időre hazaengedték mondván, hogy az otthoni környezet nagyban hozzájárulhat gyógyulásához. Végre megint ”normális” életet élhetett. Iskolába járt, a barátaival lógott…És eközben folyamatosan visszajárt a kórházba, gyógyszereket szedett…Haját anyja fodrászatából parókával pótolta…

Egyik este barátnőivel úgy döntöttek, hogy elmennek egy helyi klubba szórakozni egy kicsit…A lányok segítettek Sunnynak felöltözni, sminkelni, hogy igazán dögösnek érezhesse magát…A szórakozóhelyre érve már messziről hallani lehetett, hogy bent tombol a tömeg a jobbnál jobb zenékre. A kis csapat be is ment és egyből kerestek egy asztalt, rendeltek inni, majd páran elvegyültek a táncolók közt…

        -Te nem mégy? Hiszen imádsz táncolni…

        -Majd talán később. Kicsit furán érzem magam.

        -Jól érzed magad? Haza kísérjelek?

        -Nem szükséges, menj csak te is a többiekhez. Én itt maradok és vigyázok a cuccokra.

        -Nahát!! Te? Itt?-kérdezte egy ismerős hang.

        -Ohh, a ’menekülő srác’…

        -Köszi, de nevem is van ám. Jin Yeon vagyok.

        -Az én nevem Sun…-állt volna fel a lány, de hirtelen megszédült és kis híján a földön landolt…A srácnak azonban gyors reflexi voltak így elkapta őt…

        -Ömm, jól vagy??

        -Persze, csak gyorsan akartam felállni…-fogta a fejét a lány-Egyébként az én nevem Sunny.

        -Nem nézel ki valami jól. Biztos minden rendben??

        -Azta, kit látnak szemeim…Jin Yeon, tudtam, hogy eljössz…-lépett közelebb egy igazán csinos, bár kissé újgazdag apuci kedvencének kinéző csajszi…Mit akarsz ettől a kis csontkollekciótól??

        -Lola, visszafognád magad??

        -Miért kéne? Te az ÉN pasim vagy! Ne beszélgess ilyen kis izékkel…

        -Ezt most fejezd be!! Nem vagyok én senkié, de főleg nem a tiéd…

        -Mi?? Szóval neked ezek jönnek be…Na ne nevettess…-nyúlt Sunny felé, de Jin Yeon elé lépett.

        -Hagyd őt békén!!! Gyere, Sunny, menjünk innen…

        -Na azt már nem…-ragadta meg Lola a lány haját és egy laza mozdulattal lerántotta róla…

        -Uhh, te kis csaló…Paróka?? Undorítóóó!!!

        -Remélem, neked sosem kell majd megtudnod, milyen így élni…-csak ennyit mondott Sunny, elvette a póthajat, majd elindult kifelé.

        -Várj, elviszlek!

        -Nem szükséges. Maradj csak és szórakozz…

        -Rossz emberrel próbálsz vitatkozni…-vigyorgott a srác, s már kísérte is a lányt a motorhoz. Feltette Sunny fejére a sisakot, segített neki felszállni, majd ő is felült…Mikor elindult volna észrevette, hogy a lány nem kapaszkodik rendesen, így megfogta annak mindkét csuklóját és a dereka köré fonta…

        -Fogózkodj erősen!- mondta s elindult. Út közben Sunny egy szót sem szólt, csak a sisak védelme alatt kisírta bánatát úgy, hogy azt a fiú ne észlelje. A házhoz érve Jin Yeon lesegítette a lányt és evette róla a fejvédőt…

        -Te sírtál?? Ne foglalkozz Lolával, nem ér annyit.

        -Köszönöm, hogy elhoztál. Most már mennem kell…

        -Várj…-megragadta a lány csuklóját, magához húzta és szorosan átölelte-Tényleg ne szomorkodj emiatt. Én mindig melletted leszek. Inkább a gyógyulásodra figyelj.

Sunny nem mondott semmit, csak bement a házba, összehúzta szobája ablakának függönyét, majd egy apró résen keresztül figyelte, ahogy a fiú elhajt.

            Pár nappal később a lánynak megint be kellett mennie a kórházba, ahol az orvosok szerint megint romlott egy kicsit az állapota. Most azonban nem keseredett el ezen, mert tudta, van kire támaszkodni…

        -Mehetünk?-jelent meg szinte a semmiből Jin Yeon.

        -Hova?

        -Van egy kis meglepetésem…

        -Hmm…Rendben, menjünk.

A fiú egy hatalmas, kastélyszerű épülethez vitte Sunnyt, aki még mindig nem tudta mire vélni a történéseket.

        -Gyere, bent már várnak rád.

        -Kik??-nézett rá kíváncsian a lány.

        -Majd meglátod…-azzal kinyitotta a hatalmas ajtót, amely mögött estélyi ruhába öltözött emberek tucatjai várták a meglepett hölgyet.

        -Ez meg mit jelentsen??

        -Minden lánynak jár legalább egy napnyi hercegnői bánásmód…Menj és öltözz át!

Sunny el is ment két nővel, akik ráadtak egy meseszép, égkék báli ruhát, egy nem túl magas sarkú cipőt, pár szép kiegészítőt és egy apró tiarát. A tömeg elé lépve mindenki elámult a lány szépségén, még Jin Yeon szája is tátva maradt.

         -Gyere velem, kérlek.-nyújtotta kezét a fiú- mondani szeretnék valamit.

Az épület kertjében egy kis pavilon állt, oszlopain vörös rózsa futott fel…

         -Tetszik a hely?

         -Igen, minden olyan csodás. Bárcsak megállna itt az idő…De ez lehetetlen kívánság. Ahogy az is, hogy túléljem ezt a betegséget…

         -Ne mondd ezt…-emelte fel a lány fejét- meg fogsz gyógyulni.

         -Jó lenne olyan pozitívnak lenni, mint te vagy…De ez nekem nem megy…Már nem…

A fiú nem szólt többet, csak cselekedett…Átkarolta Sunny derekát és közelebb húzta magához…Egyik kezével a lány hátát fogta, másik kezével pedig arcát simította végig, majd egyre közelebb hajolt. Mikor már csak pár milliméter választotta el kettejük fejét, Jin Yeon lágyan megcsókolta Sunnyt…Először csak apró puszikat adott a lány szájára, később azonban egyre merészebb lett. A hölgy kezdetben nem hagyta, de végül átengedte magát annak a fura érzésnek, melytől szíve és egész teste lázban égett…

          -Szabad egy táncra?-kérdezte a fiú kissé fulladozva a hosszú csók után.

          -Enyém a megtiszteltetés. -bólintott kecsesen a lány.

Jin Yeon bekísérte őt a terembe, majd táncolni kezdett vele…A keringő felénél járhattak, mikor egy forgatást követően Sunny eszméletlenül terült el a földön…

          -Azonnal hívja valaki a mentőket!!-kiáltott a fiú- Tarts ki, Sunny! Mindjárt itt lesznek érted. Felemelte a lányt, hogy a kapuhoz vigye, ezzel is időt takarítva meg…A mentőben végig vele maradt, szólongatta, de semmi reakciót nem kapott viszonzásul…Beérve a kórházba az orvosok azonnal az intenzívre vitték Sunnyt…

Jin Yeon órákon át várakozott a folyosón, hátha megtud valamit. Az orvos meg is jelent, és mondta, hogy ha szeretne, bemehet hozzá, de ne legyen ott sokáig, mert pihenésre van szüksége…

          -Jobban vagy már?? Ez hülye kérdés, persze, hogy nem…

          -Nyugodj meg kérlek! Itt már nincs mit tenni…Beletörődtem a sorsomba…

          -Ne mondd ezt, még javulhat az állapo…-Sunny utolsó erejét összegyűjtve megfogta a fiú kezét és közelebb húzta az ágyhoz…

          -B-Bármi is lesz ennek a vége…Kérlek…Felejts el…

          -Mi?? Ne beszélj butaságot…Miért kéne ezt tennem?? Még sokáig fogsz élni…

          -Ne ringasd magad gyermeteg álmokba, kérlek. Napokon belül én már nem fogok létezni ezen a világon…-szorította meg Jin Yeon kezét- ne élj a múltadban, ha én már nem leszek melletted…

          -Ilyenre még csak ne is gon…Sunny?? Sunny??? Válaszolj!!-amint a fiú elengedte a lány kezét, az minden visszatartó erő nélkül az ágyra zuhant…

          -Nem hiszem el, hogy elment…Miért ilyen hamar?…Miért pont ő?…-morfondírozott a fiú könnyeivel küszködve…Ekkor lépett be Sunny anyja, aki nem mondott mást csak annyit…

          -Köszönöm, hogy a lányom mellett voltál az utolsó hetekben. Sokat köszönhet neked. Jin Yeon nem mondott semmit, csak átölelte a nőt…Tudomásul vette, hogy Sunny nincs többé…

            Azóta is minden évben ellátogat a lány sírjához, mert tudja, hogy őt sosem fogja elfelejteni…