Mistletoe (+18 OS for Kage :3 )

A hó lassan szállingózott, mesebeli térré változtatva Tokyo karácsonyi fényekbe öltöztetett utcáit… Én mégis a szobámban kuksoltam… A barátom, akivel több, mint 3 évig voltunk együtt, szakított velem… Azt mondta azért, mert szerinte elhidegültünk egymástól, de ez nem volt igaz. Több ismerősöm is mondta, hogy mindig más és más lányokkal látták szerte a városban. Én nem akartam nekik hinni, mert akkor még túlságosan is elvakított az iránta érzett szerelmem…

        -Meddig szándékozol még a szobádban kuksolni?-rontott be a szobámba Lizzy és lehuppant mellém az ágyra-Felejtsd már el azt az idiótát. Rengeteg, ezerszer jobb pasi mászkál szerte a világon.

        -Tudom… De sokkal könnyebb mondani, mint megtenni… Egyébként miért jöttél ilyen nagy sebességgel? Valami gond van odabent?

        -A főnök küldött, hogy most már valahogy varázsoljalak vissza, mert fontos munka vár ránk. Tudod, az SS projekt…

        -Basszus, el is felejtettem…-csaptam a homlokomra- Azonnal mehetünk, csak felkapok valami ruhát. Megfogtam az első nadrágot, ami a kezem ügyébe akadt, hozzá pedig egy kék pulcsit vettem fel. Gyors fésülködés, pár ecsetvonás és már mehettünk is…

Beérve az irodába igazi fejetlenség fogadott. Mindenki fel-le rohangált, szerződéseket és egyéb fontos papírokat keresett. Egy átlagos nap is hasonlóan telik nálunk, de most valami mégis más volt…

         -Te meg hol jártál eddig??-termett előttem Yuki, a főnök kis kedvence.

         -Úgy gondolom, a magánéletemmel nem tartozok feléd elszámolással…

         -Ugyan kérlek, mondanod sem kell. Tudom, hogy Shohei dobott téged.

         -Ezt meg honnan… Tudod mit, nem érdekel. Inkább ide tudnád adni a szükséges dokumentumokat? Légy szíves!

Egy lenéző fintor kíséretében megkaptam az anyagokat, amik a már korábban említett eseményhez kellenek. Igen, rendezvényszervezőként dolgozok. December 25-ére egy nagy koncertet kell lebonyolítanunk kb. 12000 néző részére. Egy olyan feltörekvő banda érkezik Tokyoba, amely Ázsia szerte egyre ismertebbé válik… Ők nem más, mint a Super Junior. Csak nagyjából egy hét áll rendelkezésemre, hogy leszervezzek mindent… Szállás, étkezést, a koncert helyszínét… Jó formán mindenről nekem kellett gondoskodni…

*December 25.*

Igyekeztem korán a helyszínre érni, ahol még csak pár világítás technikus meg kellékes mocorgott. Elindultam a fiúk öltözője felé, hogy minden bent van-e, amit kértek…

         -Türcsi-pipa…Bubis és mentes víz-pipa…-ellenőriztem a dolgokat…Egyszer csak halottam, hogy nyílik, majd becsapódik az ajtó… Megfordultam és egy baseball sapkás alakot láttam az ajtónál állni…

         -Ki ma…-egyik kezével a számat fogat be, másik kezével pedig a ruhatartó állvány mögé rántott, majd a falhoz szorított…

         -Ha csendben marad, akkor elengedem.-súgta fülembe viszonylag mély, férfias hangján… Mondanom sem kell, a hideg futkározott a hátamon…De mivel nem tehettem mást, így egy bólintással jeleztem neki, hogy meg sem mukkanok majd, csak eresszen el végre.

Mikor végre levegőt is kaptam, felnéztem és döbbenten láttam, hogy a sapka alatt egy ismerős személy rejtőzik…

         -Ön meg mi elől menekül ennyire?-kérdeztem az énekest.

         -Egy egész hadseregnyi paparazzi üldözött a hoteltől idáig. Szerencsére az épület már nyitva volt, így míg néhány őr feltartotta a csordát, addig én beszaladhattam. De Ön kicsoda, ha megkérdezhetem?

          -A rendezvényt lebonyolító cég egyik alkalmazottja, íme, a névjegyem. -nyújtottam felé az apró kártyát…

          -Hmm… Kage Natsui. Üdvözletem, a nevem Cho Kyuhyun.- köszöntött egy meghajlás kíséretében.

          -És mégis miért jött be ilyen hamar? Nem lett volna jobb a szállóban maradni és a többiekkel együtt jönni. Esetleg megoldható lenne, hogy tegeződjünk?? Persze csak ha nem zavarná Önt.

          -Természetesen. Azért érkeztem hamarabb, mert szeretek a fellépések előtt egy kicsit egyedül lenni, de az teljességgel lehetetlen, ha a hyungok a közelben vannak. Talán baj, hogy már itt vagyok?

          -Nem, félre ne értsd. Csak meglepődtem, hogy kb. 2 órával későbbre voltatok kiírva. Nos, akkor én most megyek is, azt hiszem… Nem akarlak zavarni…-megindultam az ajtó felé.

          -Nem zavarsz, végre találtam egy embert, akivel normálisan is tudok beszélgetni, és nem azzal jön egyből, hogy készítsünk közös fotót, vagy írjam alá neki az akármilyen kis fecnijét, amit hozott.

          -Én sosem voltam a tipikus fangirl, aki megőrül, amint megtudja, hogy kiszemeltje a városba érkezik… Másrészt vagyok annyira ”profi” , hogy el tudjam különíteni a munkát és a magánél…-monológomat a kilincs mozgolódása zavarta meg.

           -Ki lehet az??-nézett rám Kyuhyun.

           -Nem tudom. Maradj itt, én pedig megnézem. Először csak résnyire nyitottam ki a nyílászárót, hogy kikukucskálhassak… Egy fotós valahogy bejutott az épületbe…

           -Miben segíthetek?-kérdeztem illedelmesen.

           -Meg tudná mondani, hogy milyen kapcsolatban áll Ön a Super Juniorral, hogy az öltözőjükből jön ki??-tette fel lényegre törő kérdését.

           -A koncert egyik főszervezője vagyok. Magának viszont jelenleg nincs ide belépési engedélye, ezért kérem, távozzon, vagy hívom a biztonságiakat.

A pletyka gyáros nem mondott semmit, csak látszólag távozott, én pedig visszamentem a szobába…Véletlenül nem sikerült azonban becsuknom az ajtót, így egy másik szemfüles paparazzi könnyedén készített rólunk képeket… Pedig nem történt semmi… Mikor Kyuhyun észrevette a kameralencse csillanását, rögtön felállt a székről és megindult felém…

           -M-mi tört…?

           -Psszt!-hajolt hozzám közelebb és a fejemre nyomta sapiját-Meg ne fordulj, az ajtóban egy másik cápa van…Ekkor már annyira közel volt hozzám, hogy arcomon éreztem meleg leheletét… Felnéztem, de bár ne tettem volna… Elvesztem mélybarna szemeiben… Ajkaink alig pár centire voltak egymástól… Ő letekintett rám mikor észlelte, hogy már percek óta bámulom csókra csábító ajkait…

           -Khm…-köszörülte meg torkát- Azt hiszem elment…-mondta, s zavartan lépett hátrébb.

           -É-értem…Az jó…-válaszoltam, de éreztem, hogy ég az arcom- Én most már tényleg megyek, a munka nem állhat le miattam…-sietve léptem ki az öltözőből, majd mikor elfordultam a folyosón a falnak dőltem… Lecsúsztam a kőtömb mentén és jobb kezemmel szívemhez kaptam… Olyan gyorsan kalapált, mint még soha… „Ez meg mit jelent?? Miért érzem ezt??” ...Gyorsan összeszedtem magam és felmentem a színpad mögé, hogy ellenőrizzem, ott is stimmel-e minden.

            Pár órával később meg is kezdődött a várva várt koncert… A tömeg tombolt… Zafírkék pálcák fénye világította meg a nézőteret… Másfél órán keresztül a nézők együtt énekeltek a SuJu-val… A végét követően minden tag fáradtan, de hatalmas vigyorral a fején érkezett vissza az öltözőbe. Én már ott vártam őket és menedzserüket, hogy minden szükséges papírmunkát lezárhassunk…

           -Üdvözletem, Kage!-köszöntött a menedzser.

           -Jó estét! Hoztam a hiányzó dokumentumokat. Velem tudna jönni egy percre?-kérdeztem, majd egy arrébb lévő teremhez irányítottam. Menet közben tekintetem találkozott Kyuhyunéval, melynek köszönhetően egy érett almához hasonló színt vett fel arcom… A férfié hasonlóképp és ezt a csapattagok is észrevették…

          -Ez meg mi volt?-kérdezte Yesung.

          -S-semmi…-fordult el Kyu.

Percekkel később, mikor már épp elköszöntem volna, az egyik férfi egy nem várt kérdést szegezett felém…

           -Elnézést, Natsui-san, nem lenne kedve velünk jönni egy amolyan afterparty-ra holnap este?

           -M-mi?? Hogy én?? Nem hiszem, hogy ott kéne lennem, még a végén rosszat gondolnak majd az emberek…és főleg a fanok.

           -Emiatt nem kell aggódnia-szólt közbe Siwon- privát helyre megyünk, amit gondosan őriznek.

           -De… De…-csak dadogtam össze-vissza.

           -Csak semmi de, ennyit igazán megtehet, hiszen annyit segített nekünk.-fűzte hozzá Leeteuk- A visszautasítást nem fogadjuk el.

           -Hát…Rendben, legyen. Esetleg elhozhatom a legjobb barátnőmet is?

           -Természetesen, ha nem valami saesang fan…-kuncogott Yesung.

           -Remek, akkor ezt meg is beszéltük. Holnap elküldünk önökért egy kocsit.

           -Nagyon szépen köszönöm és nyugodtan tegezhetnek, ha az úgy kényelmesebb. Elköszöntem, majd hatalmas vigyorral rohantam Lizzyhez a hírekkel.

           -Hogy mi?? Együtt bulizhatunk a Super Juniorral??? Ez komoly??-pattogot fel-le örömében Lizzy, akiről az egész cég tudja, hogy nagy Siwonest.

           -Igen, de nyugi, mert az Top Secret. Nem beszélhetsz róla senkinek!

           -Tudom, de…én…tényleg fogok találkozni…Vele…Kyaaa~, ezt el se merem hinni.

           -Pedig elhiheted. De… Mit illik felvenni egy ilyen helyre?

           -Hmm, azt csak bízd rám. Délután gyere át hozzám és én igazi partyhercegnőt varázsolok belőled…-nevette el magát barátnőm.

*Másnap este*

Ahogy azt megígérte, Lizzy valóban kitett magáért és felkészített engem az esti bulira. Mivel tudja, hogy nem vagyok az a nagyon szoknyás, így egy szűk farmert kaptam tőle… Hozzá egy picit csillámos, piros cső toppot és egy nem túl magas sarkú, szintén piros csizmát… Hajammal nem volt nehéz dolga, csak egy kicsit átfésülte, hogy az átlagostól eltérőbb fazont adjon neki. Cicásra húzott szemek, egy kis pirosító, hogy ne legyek falfehér és egy halvány eper színű szájfény; ebből állt a sminkem… Lizzy egy fekete ruhát vett fel, melyet egy vastag pink szalag dobott fel és egy ehhez illő cipőt párosított hozzá… Lágyan omló fürtök, természetes hatású smink… Készen álltunk a partyzásra. Meg is érkezett értünk a kocsi. Egy remekül felszerelt kisbusz jött értünk… Beültünk a járműbe, ahol két bandatag, Kyuhyun és Yesung már várt minket…

           -Szép estét a hölgyeknek!-köszöntött minket Yesung.

           -Jó estét! A nevem Lizzy és Kage munkatársa vagyok. Örülök, hogy találkozhatunk.

           -Hasonlóképp!-válaszolta Yesung.

           -Mehetünk?-kérdezte Kyuhyun.

           -Persze.-mondtam és lehuppantam az egyik üres helyre.

Lizzyből természetesen előbújt a fangirl énje… Egész úton be se állt a szája… Minden hülyeséget megkérdezett Yesungtól, bár ezen kérdések nagy többsége Siwon jobban megismerésére irányult… Kyuhyun végig csendben ült, talán zenét hallgathatott, mert egyáltalán nem reagált barátnőm zajongására…

Mikor végre megérkeztünk, Lizzy előrerohant és szinte másodpercek alatt a buli közepébe vetette magát… Yeung is utána ment, nehogy valami butaságot csináljon… Kyuhyun és én szép lassan ballagtunk egymás mellett a bejárat felé… Nem szóltunk egymáshoz, mert tudtuk, hogy annak nagyon fura vége lenne. De ami ezután jött, arra egyikünk sem számított…

Belépve az ajtón mindenki nagy vigyorgásba kezdett, mi pedig nem értettük, miért… Ekkor Sungmin elkezdett a fejünk fölé mutogatni. Felnéztünk és láss csodát, egy fagyöngy fityegett az ajtófélfa felső részére biggyesztve…

         -Reméljük, tudjátok ez mit jelent…-kérdezte kaján vigyorral a leader.

         -Mit is pontosan??-néztem rá értetlenül, pedig nagyon is tisztába voltam a növény jelentésével.

         -Csókot! Csókot!-kezdte skandálni az összegyűlt csapat válaszként.

         -Most mi legyen? -néztem rá kérdően Kyuhyunra.

Ő nem válaszolt, csak egyik kezével megragadta derekamat, másik kezével pedig a nyakamat, magához rántott és megcsókolt… Először tágra nyílt szemekkel figyeltem, miként ténykedik ajkamon, majd átengedtem magam az érzésnek és beengedtem nyelvét a számba, mely így önálló felfedezésre indult. Ezalatt kezeim is életre keltek, partnerem hátát kezdték cirógatni…

         -Ejha, Maknae! Nem is tudtuk, hogy ilyet is tudsz.-szakított meg minket Donghae. 

         -Umm, beljebb mehetnénk? –tette fel kérdését Kyuhyun egy szájtörlést követően.

         -Persze, miért is ne. -mondta Leeteuk. Így az egész ”nézőközönség” átmorajlott a belső termekbe, ahol lágy dallamok és hatalmas terített asztalok vártak mindenkit… Én igyekeztem minél távolabb ülni korábbi partneremtől. Nem akartam azt, hogy még ennél is kellemetlenebbül érezzük magunkat… Bár nem értettem, hogy miért tett eleget a többiek unszolásának, de talán jobb is így…

            Pár órával később mindenki elkezdett elindulni hazafelé, ki-ki a saját irányába…Én, mivel tisztázni akartam Kyuhyunnal a történteket, ezért utoljára maradtam…

         -B-beszélhetnénk?-léptem oda hozzá, mikor már épp menni készült.

         -Igen, már én is épp kérdezni akartam. Mit szólsz egy sétához?

         -Megfelel.-válaszoltam. Felsegítette a kabátomat és elindultunk a szállingózó hóban. Utunk egy parkon keresztül vezetett, ahol több párocska is összebújva csodálta a fehérbe öltöző növényzetet…

         -N-nos…-kezdtem bele mondandómba- Miért tetted meg?

         -Azért… Mert… Magam sem tudom pontosan…

         -Az meg hogy lehet? Csak nem megszállt egy szellem??-faggattam tovább kissé idegesen.

         -Tényleg nem tudom. Talán a nyomás miatt…

         -Aham… A nyomás… És nem lett volna elég egy puszival megoldani?

         -Annyival nem hagytak volna békén. Hatásosabb előadás kel…

         -Mi?? Előadás?? Csak kihasználtál? Legalább jól szórakoztál??-szaporáztam lépteimet, hogy minél távolabb kerülhessek tőle.

         -Igen…Vagyis nem. Várj, félreérted. Nem úgy értettem.

         -Mégis mit lehet ezen félreérteni?? Csak kihasználtad, hogy pont én voltam melletted, akit épp talán egy napja, ha ismersz és nem valami vadidegen kis picsa…Ááá, hagyjuk az egészet a francba. Holnap úgyis visszautaztok, én pedig szépen elfelej… Mondatom végét egy csók törölte el fejemből... Sokkal erőteljesebb volt, mint a buliban, mégis megnyugtatott…

         -Ez meg mire volt jó?-kaptam el fejem ismét durcásan.

         -Nem hagyhatom, hogy elfelejtsd…mert én sem fogom… Mindennél jobban kívánlak, úgy,mint még soha senkit ezen a világon… Több sem kellett nekem, megfogtam a sálja mindkét végét, magamhoz húztam és lágyan megcsókoltam. Éreztem, hogy ma este, pont Karácsony harmadnapján végre igazán boldog lehetek… A lakásom felé vettük az irányt… Az ajtó elé érve kicsit idegesen a kulcsokat kezdtem keresni a táskámban, majd miután megtaláltam őket, kinyitottam az ajtót. Kyuhyun meg sem várta, hogy beljebb invitáljam, csak felkapott és egyből elindult befelé…

         -Merre?-kérdezte, egy másodpercre megszakítva a nyelvcsatát. Válaszként csak egy pillanatra elengedtem nyakát és mutattam a szoba irányába. Beérve levette rólam, majd magáról is a kabátot s lassan elkezdett a csípőmnél fogva az ágy irányába terelni, közben pedig folyamatosan ajkaimat kényeztette… Ezalatt én finoman elkezdtem kezeimet felsője alá csúsztatni, minek hatására belemosolygott a csókba…

       -Ez csikiz…-nevetett fel.

       -B-bocsi…-mondtam, majd óvatosan megharaptam a fülét. Ő is fülemhez hajolt s megpuszilta azt, ezek után pedig a nyakam és a mellkasom következett. Nem volt nehéz dolga, hiszen egy ujjatlan felső volt csak rajtam…Ezen tevékenységét apró sóhajokkal és nyögésekkel jutalmaztam, melyek hatására egyre merészebben csókolgatta egész testemet. Egyik pillanatról a másikra lábam megakadt az ágyban, így ráestem arra. Kyuhyun követett engem…Fölém mászott majd ismét heves csókcsatát kezdeményezett…Levette felsőmet illetve melltartómat és kebleimet kezdte kényeztetni, nyelvét és kezét egyaránt használva…Én is megszabadítottam ingétől, majd magam alá fordítva puszilgatni kezdtem felsőtestét lefelé haladva egészen feszülő nadrágjáig… Szép lassan lehúztam a zipzárt a ruhadarabon, majd benyúltam a keletkezett résen keresztül és simogatni kezdtem kisebbik énjét.

         -N-neehh…áhh, várj-nyöszörögte, de én mintha meg se hallottam volna, folytattam. Mivel nem hallgattam rá, így azonnal eredeti pozíciómba fordított, leszedte rólam és magáról is az utolsó textíliákat majd egy szempillantás alatt belém helyezte férfiasságát. Közelebb hajolt, hogy megcsókoljon, s közben elkezdett először lassan, majd egyre gyorsabban mozogni. Ennek hatására egyre hangosabban és sűrűbben kezdtem nyögni… Az utolsó lökést követően én belemarkoltam hajába, mert mindketten elélveztünk…

          -Köszönöm ezt a csodás estét!-mondta, majd bebújt a takaró alá.

Én nem mondtam semmit, csak elpirulva orromig húztam a takarót. Ő hátulról átölelt és így aludtunk el…

            Másnap, 10 óra tájban, mikor felébredtem ő már nem volt mellettem. Felkeltem, felvettem egy bő pólót és egy bugyit majd kicsoszogtam a konyhába. Ott a hűtőre tapasztva találtam egy kicsiny levélkét, melyen ez állt: „Sajnálom, hogy el kellett jönnöm, de nem akartam, hogy a fiúk nagyon gyanakodjanak. A cetli hátoldalán ott van a telefonszámom…Ha van valami, akkor hívj nyugodtan. Két hét múlva megint Japánban leszünk. Esetleg találkozhatnánk megint…Addig is viszlát! Kyuhyun”

Nem tudom miért, de nem szomorodtam el… Sőt, sokkal inkább boldogságot éreztem… Januárban ismét találkoztunk, és azóta… Mindenki gondoljon azt, amit akar… ^.^