Soo Yoo P.o.V.
6
év telt el azóta, hogy Junsu elment Amerikába. Még csak egy levelet sem írt,
hogy tudjuk, jól van. Ha legalább egy sort küldött volna, hogy „Épségben megérkeztem.” vagy valami
hasonló, de semmi. Nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rá…
Junhoval együtt vagyunk, már az
esküvőnket tervezzük. Nem gondoltam volna, hogy pont vele leszek egy pár életem
végéig. Mindig olyan volt nekem, mint egy báty, akire bármikor számíthatok, ha
szükségem van rá. Erre tessék, ő lesz… a férjem. Jól hangzik… vagy nem?? Néha
még mindig elbizonytalanodok, hogy jól döntöttem-e… De mikor a legnagyobb
szüksége van az embernek egy lökésre, akkor meg is kapja…
Egyik
hétfő reggel épp a szokásos kávézóba tartottam, mikor a kocsim rádiójában egy
angol dalt hallottam meg. Tetszett a dallam és a srác hangja is, de mikor a
kijelzőre pillantottam, nem hittem a szememnek: „Xiah Junsu-Uncommitted”.
Még szerencse, hogy épp piros
volt, így nem okoztam balesetet. Ellenkező esetben satufékkel álltam volna meg
az út közepén a csodálkozástól. Mikor sikerült lenyugodnom, rögtön elindultam
az irodába a kávézó helyett. Net közelbe akartam kerülni amilyen hamar csak
lehet, hogy megnézzem, van-e hozzá videó… Volt… Olyan fura volt őt látni, teljesen
megváltozott. Azt írták, hogy pár hete debütált, és hamarosan koreai lemezt
készít majd. Ez azt jelenti, hogy végre hazajön és akár találkozhatunk is.
Vajon Junho mit szól majd hozzá, hogy újra láthatja az öccsét?
Este, mikor végre hazaértem,
egyből nekiláttam vacsorát főzni. Általában igyekszem én elkészíteni az
ételeket, de sajnos nincs rá mindig időm. Ma épp van. Milánói makarónira
gondoltam egy jó kis vörösbor társaságában, szerintem isteni kombináció…
Már csak az utolsó simítások
voltak hátra, mikor meghallottam, hogy nyílik az ajtó. Gyorsan leraktam a
kötényt a konyhapult szélére és elindultam az előszoba felé, ahol nem pont
azzal találkoztam, akire számítottam…
-T-te…
-Helló, majdnem sógornőm. –kacsintott rám
Junsu.
-Hogy jöttél be?
-Kulccsal?
-Azt gondoltam, de honnan van kulcsod a mi
ajtónkhoz?
-Junho küldte, hogy ha esetleg egyszer
megint Koreában leszek, akkor ide bármikor be tudjak jönni.
-Úgy érted, hogy a testvéred tudta, hol
vagy pontosan.
-Igen, szinte mindenről tudott.
-Nekem bezzeg egy szót se mondott
volna…-pusmogtam- Mióta vagy ismét itt?
-Ma érkeztem és egyből ide jöttem. Mi ez a
jó illat? Csak nem főztél valamit?
-Milánóit. Elvileg kettesben vacsoráztam
volna a bátyáddal.
-Oh, akkor zavarok?
-Engem nem. Egyébként is már rég itt kéne
lennie.
-Nem baj, ha maradok? Úgyis csak egy
hónapig vagyok itt, amíg elintézzük a szerződéssel kapcsolatos dolgokat.
-Persze, nyugodtan. Van fenntartva egy
vendégszoba a házban, ott elleszel, gondolom.
-Köszi. Megyek is és ledobom a cuccaimat.
-Rendben, menj csak. –mondtam neki, majd
visszamentem a konyhába. „Már csak ez
hiányzott. Miét nem mondta Junho, hogy tudja, merre van Junsu? És hol van
egyáltalán ennyi ideig? Mindig pontos, de most…” –gondolatmenetemet ismét
Xiah zavarta meg.
-Soo, mikor lesz kész a vacsora?
Iszonyatosan éhes vagyok. –vigyorgott a hasát fogva.
-Ülj le, mindjárt viszem. –válaszoltam
szintén mosolyogva.
Junsu P.o.V.
Pár
percen belül előttem gőzölgött egy tányér makaróni, mellé pedig még egy üveg
vörös bort is hozott. Azt hiszem, már tudom, mi hiányzott eddig. Régen, mikor a
szüleink üzleti útra mentek, mindig ő főzött hármunknak. Olyan nosztalgikus
volt az egész szituáció és mégis olyan idegen. A tudatom mélyén ott motoszkált,
hogy ez, legalábbis ilyen formában, sosem lesz az enyém. Azt hittem, már
túltettem magam azon, ami akkoriban történt, de… tévedtem.
-Mond csak, végig ezt tervezted? –kérdezte.
-Tessék?
-A
zene miatt mentél el és nem valami lány miatt, igaz?
-Az igazat megvallva, mindkettő közre
játszott. De miért is beszélünk a múltról?
-Mert nagyon rosszul esett az, amit akkor
mondtál. Azóta is sokszor eszembe jutott, hogy gondolhattad azt.
-Én
csak… Elég ideges voltam abban az időben és te rosszkor voltál rossz helyen.
Hidd el, nem volt szándékomban megbántani téged, de…-Hogy is mondhatnám el neki
az igazat, hisz most a bátyám jegyese? –De sajnos így jött össze. Ugye meg
tudsz bocsájtani?
-Már rég megtörtént. Csak kíváncsi voltam
az indokaidra.
-Értem, de most te jössz. Mesélj, mi van
veled?
-A lényeget te is tudod, nemsokára
összeházasodunk a tesóddal. Nagyon… szere… Inkább hagyjuk. Nem akarlak ilyen
érzelgős dolgokkal traktálni téged, mert tudom, hogy nem igazán kedveled.
-Az régen volt, megváltoztam. Muszáj volt,
mert vadócként nem vinném sokra a szórakoztató iparban. Szóval…
-Ne erőltessük azt, ami úgysem menne. Ja,
kérsz még tésztát?
-Nem, köszönöm. Inkább csak ücsörögnék még
egy kicsit és beszélgetnék veled, hisz 6 éve nem is találkoztunk.
-Ez igaz. Vidd át a bort és a poharakat a
nappaliba, én is mindjárt megyek utánad.-mondta.
Soo Yoo P.o.V.
Igyekeztem
elmosogatni, hogy ne hagyjam őt sokáig magára. Takarítás közben azonban
folyamatosan azon járt az agyam, hogy vajon merre van Junho. Már legalább 2
órája itthon kéne lennie. Gyorsan elhessegettem kósza gondolataimat és
csatlakoztam Junsuhoz…
-Már itt is vagyok. –huppantam le mellé a kanapéra.
-Hm, ez aztán a tempó.
-Mit vártál, nő vagyok és otthonosan mozgok a konyhában, pont a
mosogatáson szöszmötölnék?
-Igaz, gondolhattam volna. Bár ez nem minden csajszira vonatkozik. Sok
olyannal találkoztam Amerikában, akiknek gőze se volt arról, hogyan kell a
tűzhelyet használni. Leragadtak a mikrónál…
-Jó tudni, hogy én a kivételek közé tartozok, akik erősítik a szabályt…
Már 10 óra is elmúlt, de mi még
mindig beszélgettünk. Junhoról pedig semmi hír nem jött, biztos valami fontos
tárgyalásra hívták be hirtelen. Nem ez lenne az első eset… Észre sem vettük, de
az első üveget ki is végeztük. Éreztük -legalábbis én biztosan- a hatását, de
nem voltam részeg.
-Jó volt végre megint normálisan beszélni,
nem? –kérdezte.
-Mhmm…-kezdtem egyre álmosabb lenni. A
fejem egyre jobban elnehezedett, végül Junsu vállára billent. Ennél többre nem
emlékszek.
Másnap reggel, mikor ébredezni
kezdtem, csak arra figyeltem fel, hogy valaki szuszog a nyakamba, és ez
csiklandozott. Óvatosan megfordultam és átöleltem, mert biztos voltam benne,
hogy Junho az…
-Mmm…-kezdett el nyöszörögni.
-Jó reg…-végre kinyitottam a szemem és kis
híján leestem a kanapéról. Junho helyett Junsuhoz bújtam hozzá.
-Ti meg mit csináltok? –lépett be Junho az
ajtón.
-Mi…én…semmit. –zavarodottan
kászálódtam fel az ülőalkalmatosságról és szaladtam oda hozzá, de a fogadtatás
nem volt épp kedves.
-Hagyj! –lökött arrébb.
-De…
-Azt hiszem, én most megyek a fürdőbe.
Junho P.o.V.
Hát,
korán reggel nem pont erre szeret az ember hazaérni. Tudom, hogy nincs köztük
semmi, de mégis…Lehet, hogy ő is ezt…
-Teljesen félreérted az egészet. –kezdett
mentegetőzni.
-Mit is? Azt, hogy az öcsémmel aludtál
együtt összesimulva, miközben velem jársz jegyben.
-De nem történt semmi! Soha nem csaltalak
meg!
-Én ezt egy szóval sem mondtam, de most,
hogy említed…
-Te bekattantál vagy mi? Ennyire nem bízol
meg bennem?? Ez nagyon rosszul esik, hogy csak… Tényleg nem ismersz még eléggé…
-Valóban nem. De ha így gondolod, akkor
miért mondtál igent?
-Miért is? Ja igen, talán azért, mert úgy
éreztem, hogy benned megbízhatok, hiszen régóta ismerlek, olyan titkaidat is
tudom, amit más nem. Sőt, szerettelek is akkor, de most nem igazán tudom, hogy
mit érzek.
-Én sem. Egy este nem jövök haza és te máris
összemelegszel az öcsémmel??
-És miért is nem jöttél haza? Azt ne mondd,
hogy reggelig tartott a megbeszélés, mert ennyire hülye azért nem vagyok.
-Mi van? Talán minden egyes lépésemről be
kéne számolnom neked??
-Ezt egy szóval se mondtam, csak kicsit
fura, hogy engem gyanúsítgatsz alaptalanul, miközben te sem vagy épp ártatlan.
-Ezt mondd még egyszer! –nem akartam, de
teljesen felhúzott… Elkaptam mindkét vállát és erőteljesen a falnak löktem.
-Naa, mi lesz, üss meg és akkor lesz még
egy okom, amiért eltűnhetek innen.
-Sajnálom. –engedtem el végül.
-Hidd el, én jobban. Azt hiszem, elmegyek
egy kicsit sétálni.
-Soo Yoo. –lépett elő a fürdőből Junsu.
-Öcsi, hagyd.
Junsu P.o.V.
-Mégis miért tetted ezt? Nem volt köztünk
semmi.
-Mi közöd van hozzá? Az én barátnőm, azt
csinálok vele, amit csak akarok.
-Nem rajtad múlt. Ha 6 évvel ezelőtt nem
hagylak itt titeket, akkor most lehet, hogy nem melletted lenne. Csak nem
akartam, hogy miattam szenvedjen és inkább rád bíztam, mert azt hittem, veled
boldog lehet. De hatalmasat tévedtem.
-Nem kell játszanod a mártírt! Ha annyira
akartál volna tőle valamit, akkor nem töketlenkedsz, hanem cselekszel.
-Tudod, nem csak Yoo nem érti, hogyan
mondhatott neked igent, én sem. Mit látott benned, ami erre késztette?
-Mindegy, mert a gyűrűm ott van az ujján és
már csak 2 hét van az esküvőig. Te sem akadályozhatod meg, hogy az enyém legyen
végleg.
-Ezt te sem gondolhatod komolyan?! Á,
inkább ne is válaszolj! Maradj itt és ülj le gondolkodni azon, hogy hol
rontottad el. –mondtam, majd Soo után rohantam. Pontosan tudtam, hol találhatom
meg, hiszen régen is mindig ide ment, ha baja volt. A közeli parkban volt egy
nagy fűz, aminek az ágai már a földet súrolták. A legjobb rejtek, ha sírni akar
valaki.
-Soo Yoo? Itt vagy? –húztam szét óvatosan
az ágakat.
-T-túl jól ismersz… –szipogta.
-Minden rendben? Nem bántott?
-Ha azt nem számítjuk, amit a fejemhez
vágott, akkor nem.
-Ezt jó hallani. Ne aggódj, észhez fog
térni. Ez már csak ilyen Kim vonás.
-De én nem erre vállalkoztam. Legalább
most te normális vagy. Jó, hogy rád számíthatok.
-Én… Sajnálom.
-Mégis m…-mondatát félbe szakítottam, mert
túl erős volt bennem a késztetés, nem bírtam megállni… megcsókoltam. Tudom
nagyon jól, hogy nem lett volna szabad, de…mindig a tiltott gyümölcs a
legédesebb…
Soo Yoo P.o.V.
Junsu
nagyon meglepett. Így is eléggé össze vagyok zavarodva, erre ő rátesz még egy
lapáttal. De valamiért mégis… jó érzés volt. Olyan gyengéden csókolt meg, ahogy
még Junho se. Melegség töltött el, pedig nem lett volna szabad ezt tennem,
hiszen hamarosan férjhez…megyek…a bátyjához… Biztosan akarom én ezt az
egészet???
-Ezt nem kellett volna, bocsáss meg.
–távolodott el tőlem.
-Xiah… vá…-felpattant a földről és eltűnt a
fa alól. Én még mindig ott ücsörögtem és a történteken agyaltam. Most mégis mit
csináljak??? Menjek haza és nézzek szembe megint Junhoval és Junsuval? Vagy
keressek egy hotelt, ahol megszállhatok pár napra?
Végül a 2. opciót választottam.
Időre volt szükségem, hogy átgondoljam, mit is akarok valójában. Ez alatt egyik
fiúval se beszéltem, mert az csak összezavart volna. A pár napból végül egy hét
lett, aztán másfél. Alig néhány nap választott el az esküvőtől, de én még
mindig nem tudtam, hogy ott leszek-e rajta.
Az esküvő napja
Rájöttem, hogy végig kell
csinálnom a ceremóniát. Tudtam, hogy Junhonak igaza volt, amikor egyszer régen
azt mondta, nem tudnánk egymás nélkül élni. Csak abban nem voltam biztos, hogy
ez vajon Junsura is igaz?…
Az öltözőben épp a fátylamat
igazgatta anyukám és megkérdezte…
-Kislányom, biztos ezt szeretnéd?
-P-persze.
-Nem akarom, hogy muszájból menj hozzá. Ha
esetleg mást szeretsz…
-Őt szeretem, e felől kétségem sincs.
-Rendben, én támogatlak, akárhogy is
döntesz. –fogta meg a vállamat gyengéden.
-Imádlak, Anyu!
-Én is, Kincsem. De most indulnunk kell,
gyere.
-Értettem.
Ahogy beléptünk a terembe, minden
szempár rám szegeződött. Lassan sétáltam végig a sorok közt, közben pedig azt
fürkésztem, hogy vajon Junsu eljött-e? Végül elértem a kijelölt helyemet, ahol
Junho már széles mosollyal várt. Elkezdődött a ceremónia…Mikor a legfontosabb
kérdéshez értünk, én megtorpantam. Egyszerre több kép kezdett előjönni a
fejemben… a gyerekkorunktól kezdve egészen mostanáig. Elkezdtem szédülni…
-Soo Yoo, minden rendben?
-Igen, csak egy percet kérnék.
-Soo, várj!! –rontott be a terembe Junsu.
-Xiah, te meg…
-Nem mehetsz hozzá, többször is megcsalt
téged.
-Hogy mi?? Miről beszélsz?
-Öcsi, te maradj ki ebből!!
-Nem, nem hagyhatom, hogy Yoo butaságot
csináljon. Soo Yoo kérlek, figyelj rám. Beszéltem egy lánnyal, aki többször is
találkozott Junhoval, míg ti együtt voltatok. Elég sok dolog megtörtént
közöttük, és a lány most gyereket vár tőle.
-T-tessék??
-Drágám, ne is törődj vele, csak
féltékeny.
-Baby, azt mondtad, hogy szingli vagy.
–lépett be egy fiatal, szőke hajú lány.
-Most már hiszel nekem, Soo?
-Junho, hogy tehetted ezt velem? Én
tényleg megbíztam benned, erre te…
-Yoo, sajnálom, csak egy kis botlás volt.
-Mi, csak egy ki botlás voltam? Hogy
mondhatsz nekem ilyet, mikor a te gyerekedet várom.
-Eun Ji, te maradj csendben.
-Szóval igaz. Te utolsó szemétláda!!!
–könnyeim megállíthatatlanul kezdtek folyni.
-Gyere velem! –ragadta meg a csuklómat
Junsu és elkezdett kihúzni a teremből.
-Hova viszel?
-Amerikába. 2 óra múlva indul a gép.
-De…
-Inkább itt maradnál velük??
-Nem, semmiképp sem. Bárhová elmegyek,
csak maradj mellettem.
-Ígérem, hogy bennem nem fogsz csalódni.
–mondta és megállított egy pillanatra. Mindkét karjával átkarolta derekamat és
közel húzott magához, majd megcsókolt. Nem volt követelőző, de mégis éreztem
belőle, hogy Ő valóban szeret. Végül megadtam magam, beletúrtam szőke tincseibe
és viszonoztam ajkai kényeztetését.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése